Mi az a Transzformáció Társas Játék?
2007.05.20.

®

 Image Image

 


Szeretettel hívlak eme varázslatos játék megismerésére.

Az ön-és mások ismeretét, a belső átalakulást valóban elősegítő játék kb. 30 éve született Skóciában, és kb. 10 éve látott napvilágot itt Magyarországon.

A játék egyik fő fordítója és vezetőjeként magamat spirituális édesanyjának tekintem, s őt spirituális gyermekemnek. 

Segítségével rátalálhatunk és ráláthatunk saját átalakítandó, transzformálandó területeinkre, és a sok-sok tudatosításon, felismerésen, visszatartó erőn át eljuthatunk igazi lény-egünkig.

Természetesen az úton segítőink is vannak ugyanúgy, mint leküzdendő akadályok, és olyan lények, akiknek megköszönhetjük, hogy ismerhetjük őket.

A fizikai, érzelmi, mentális és spirituális belső utazásban gyógyító beszélgetés keretén belül juthatunk el a kívánt állapotunkig.

A megoldás bennünk van, s ha jól kérdezünk, és teremtő csendben befelé figyelünk, meg is fogjuk hallani a nekünk szükséges válaszokat.

A játék, a játékostársak, Te magad és a játékvezető abban segítenek, hogy egyedül, ketten vagy kis csoportban, kellő koncentrációval a saját problémáinkra, feladatainkra, igazi dolgainkra fókuszáljunk, és ne kuszáljunk, hanem takarítsunk, rendet teremtsünk önmagunkban.

A játékot lehet egyedül is játszani, és lehet olyat is kérni, hogy a játékvezető csak egy emberrel foglalkozzon.

Azonban mindenkinek ajánlom a csoportos formát is, mert egymástól rengeteget tanulhatunk, és sok támogatást adhatunk-kaphatunk. 

A tudatváltásnak először önmagunkban kell megtörténnie, de hogy hogyan, az sokunknak problémát jelent .  

A játék valóban működő és remekül megalkotott, megálmodott eszköz az igazi transzformáció, a bábból pillangóvá válás útjának segítésében.
 
 
 
 Bővebben, komolyabban és részletesebben a játékról, ahogyan több eddigi anyagunkban benne volt és van.
 

Transzformáció játék


A Transzformáció Társasjáték pszichológiai-spirituális-önismereti társasjáték, amely az elmúlt húsz évben az egész világban népszerűvé vált. Egyedülálló kommunikációs eszköz, amely önmagunk fejlesztését izgalmas szórakozássá változtatja.

Transzformáció Társasjáték – 1 napos játékok
A Transzformáció Társasjáték egy önismereti, kommunikációs eszköz. A játék célja, hogy segítségével életünk egy éppen aktuális, konkrét kérdésére, problémájára tekintsünk rá, amelynek megválaszolása, megoldása akadályokba ütközik.
Mindazoknak ajánljuk az egy napos játékot, akik döntési helyzetben vannak, aktuális problémájukra, életvitelükkel kapcsolatosan alapvető kérdéseikre nem találják a választ, a megoldást.

Elmélyülés a Transzformáció társasjátékban – 2 napos intenzív képzés
Az Elmélyítő tréninget egyrészt azoknak ajánljuk, akik már ismerik a Transzformáció Társasjátékot, s saját élményeik alapján kedvet éreznek arra, hogy egy hétvégi, intenzív együttlét keretén belül mélyebb ismereteket, s gyakorlati rutint szerezzenek a játékvezetésben. A hétvége során mód nyílik a játékmezők és játékszintek részletesebb megismerésére, s a gyakorlati munka során a játékszabály illetve a játék működésének kevésbé egyértelmű részei is megvilágosodnak.
Másrészt ajánljuk a hétvégi együttlétet mindazoknak, akik fontos kérdéseik, problémáik megoldásához nem a megszokott, berögzült mechanizmusaikat kívánják alkalmazni, hanem nyitottak az új lehetőségekre is.

A Transzformáció Játék nevű önismereti társasjáték a skóciai Findhorn Alapítvány spirituális közösségében született meg. A Transzformáció Játék a belső átalakulásról szól; lehetőséget biztosít arra, hogy egy eddig megoldatlan problémára megfogalmazott személyes játékcél elérésén keresztül játékos formában megértsük, és méltósággal átalakíthassuk azt a módot, ahogyan életünket ”játsszuk”.

…bővebben a témáról:

MI TÖRTÉNIK A JÁTÉK SORÁN?

A Játékban nagyon szemléletesen képeződik le működésünk. Tükröt tart személyiségünk és életünk elé, világos visszajelzéseket, pontos felismeréseket és rálátást ad arra, hogy milyen módon szerzünk tapasztalatokat, s hogyan reagálunk azokra. Utat mutat ahhoz, hogy hogyan tudatosítsuk tudattalan mintáinkat, folyamatainkat, reakcióinkat, hogyan szabaduljunk meg azoktól, amelyek gátolnak, s ismerjünk fel eddig rejtett képességeket, amelyeket új erőforrásként hasznosíthatunk célunk, céljaink elérése érdekében.

A játék kezdetén minden játékos megfogalmazza saját személyes játékcélját, fókusz-kérdését, s végig erre figyelve néz a játék önismereti tükrébe. Az a probléma vagy kérdés, amelyet játékcélként választunk, érzelmileg is megérint bennünket, s ez még érdekesebbé teszi a részvételt.

MILYEN KÉRDÉSEKRE KERESHETJÜK A VÁLASZT?

Bármilyen aktuális személyes problémára vonatkozó kérdés feltehető, amelyet a játékos jelen élethelyzetében nem tud megválaszolni, amelyre kiutat, megoldást keres. Rákérdezhetünk bármilyen párkapcsolati, családi, munkahelyi, kommunikációs vagy életvezetési gondunkra, pl. „az a szándékom, hogy több időt töltsek a párommal”, „szeretnék kibékülni az unokatestvéremmel”, „hogyan lehetnék türelmesebb a kollégáimmal”, „hogyan szabaduljak meg indokolatlan féltékenységemtől” stb., de vonatkozhat a kérdés életcélunkra, feladatunkra, szemléletünkre, belső, szellemi utunkra is: „szeretnék teljesebb életet élni”, „szükséges-e, hogy pályát módosítsak”, „mit kell tennem ahhoz, hogy még harmonikusabb életet élhessek” stb. A feltétel csak annyi, hogy a probléma megoldása pozitív szándék formájában fejeződjön ki. A játék minden momentuma erre jelez majd vissza.
A játéktól kért – várt segítségért a játékos viszonzásul ajánljon is fel valamit; pl. teljes őszinteséget, a játékostársak maximális támogatását, az idő hatékony kihasználását stb.

TÉNYLEG OLYAN EZ A JÁTÉK MINT MAGA AZ ÉLETÜNK?

A játék életünket modellezi egy hagyományos társasjáték elemeihez hasonló kellék-készlettel: játéktábla, bábuk, dobókocka, kártyák, zsetonok stb. Itt viszont a játékosok – megszületésük után – nem egy közös pályán versenyeznek a mielőbbi célba jutásért, hanem ki-ki a saját – önmagába visszatérő kelta szentháromság-szimbólum alakú – életútján halad a sorsot jelképező dobókocka segítségével a játék négy szintjén: fizikai, érzelmi, értelmi és szellemi szinten. Az Életút állomásait, a játékmezőket – az önismerethez segítő különféle tapasztalásokat: Felismerés, Visszatartó erő, Intuitív szikra, Szabad akarat, Csüggedés, Elismerés, Szolgálat, Átalakulás, Áldás, Csoda, Angyalok – az emberiség ősi, univerzális szimbólum-rendszereinek elemei jelzik.

Az Életút egyes állomásain szerezhető tapasztalatok négyféle kártyacsomag elemeinek, a játék négy szintjéhez tartozó Tudatosítás zsetonoknak, az intuíciót jelképező Intuitív szikra érme feldobásának, a Szolgálat zsetonoknak és a Fájdalom kártyácskáknak a kombinációiból tevődnek össze.

Az Angyal kártyák fontos és nagy energiájú belső erőforrásainkat, a Felismerés kártyák már tudatos és ismert pozitív tulajdonságainkat, mintáinkat, a Visszatartó erő kártyák tudattalan, régi, a túlélést szolgáló, a haladást akadályozó, lassító beidegződéseket, szokásokat képviselnek, az Univerzum üzenete kártyák pedig a környező világ szabad akaratunkból hozott döntéseinkre adott reakcióit képviselik egyszerűen megfogalmazott általános emberi bölcsességek, tapasztalatok formájában.

A kártyákkal a fókuszkérdés megfogalmazását követően a tudattalanunkat jelképező személyes tudattalan borítékunkat is megtöltjük. Játékbeli megszületésünk után Életutunkon a dobókocka segítségével haladunk, s közben a játékmezők szabályai alapján egyrészt ezeknek a „hozott” – a borítékból kihúzott – erőforrásoknak, felismerések-nek és visszatartó erőknek a kérdésünkkel való összefüggéseivel ismerkedünk meg, másrészt a közös bölcsességből, a maradék kártyacsomagokból húzva tanulunk magunkról és a problémánkról. Találkozhatunk örömteli és fájdalmas élményekkel, felfedezhetjük és mozgósíthatjuk fel nem ismert tudásunkat, lehetőségeinket, próbára tehetjük intuíciónkat, szabad akaratunkat, szolgálatot teljesíthetünk, elismerhetjük mások és a magunk érdemeit, felismeréseket nyerhetünk, csodákat teremthetünk…

Amikor a játékos pontosan azt a kártyalapot, zsetont húzza, vagy arra a mezőre lép, amelyre éppen akkor szüksége van, az nem a véletlen műve, hanem – Jung elnevezése alapján – a szinkronicitásé, amely az egybeeső jelenségek közötti mélyebb, holisztikus valóságra utal.

A játékostársakkal és a játékvezetővel folyó, a hétköznapitól eltérő interakciók is mélyíthetik a magunk- és társaink tudatosságát, legelőször is a játék fizikai szintjén. Ennek tapasztalatait piros színű személyes táblánkon gyűjtjük. A szintről való továbblépéshez növekvő tudatosság szükséges, amelyet a Visszatartó erők okozta, fejlődést lassító fájdalmak tudatosításával, megszüntetésével, Tudatosítás zsetonok és Szolgálat elnyerésével, vagy az Angyalok segítségével érhetünk el.

Ha a fizikai szintű tulajdonságok, egészség, család, környezet, munka, határok, túlélés, szexualitás stb. területén kellő önismeretre tettünk szert, továbbléphetünk az érzelmek szintjére, amelyen érzéseinkről, kapcsolatainkról, önmagunkhoz való viszonyunkról, vágyainkról, szükségleteinkről stb. szerzett tapasztalatainkat narancssárga táblánkon rögzítjük. Ha kérdésünket az érzelmi szinten is kimerítően körbejártuk, továbblépünk a gondolati szintre, melynek sárga színű személyes táblájára többek között hiedelmeink, értékrendszerünk, gondolatmintáink, szűrőink, logikánk, döntési mechanizmusunk köréből gyűjtött élményeinket jegyezzük fel. Ha a szellemi szint lila színű személyes táblájára is kellő számú kártyát, zsetont vagy angyalt gyűjtöttünk, és fájdalmainkból itt is megtanultuk a leckét, tehát elengedhettük őket, s emellett személyes tudattalan borítékunkban hozott minden útravalónkat, készségünket megismertük s használatba vettük, akkor a játékunk véget ér.

E fizikai, érzelmi, mentális és spirituális szintű belső utazás során eljuthatunk a belső átalakulás állapotába – megérhetünk a transzformációra, amelyben, ha a játék elején jól kérdeztünk, akkor csendben befelé figyelve meg fogjuk hallani a választ.

A képzett facilitátor által vezetett Transzformáció Játék lényegesen több lehetőséget ad annál, mint amit a Játék dobozában található játékszabály kínál. A játékvezető jelenléte, figyelme, támogató kérdései és visszajelzései elmélyíthetik, hatékonyabbá tehetik a játékosok egyéni haladását s a játékosok közötti kommunikációt is.

A Játék fontos tulajdonsága, hogy a problémával való foglalkozás megtapasztalása által segít az egyénnek megérteni, hogy életének alakítása a saját kezében van, amiért felelősséggel tartozik.

,

 

 
 
 
 
Utolsó frissítés ( 2011.05.10. )