 |
A júniusi Transzformáció Angyal Üzenete
(Inner Links Hírleveléből, Kathy Tyler után)
A FELÉBREDÉS Angyala
Engedd, hogy a fény átjárja minden alvó, dermedt, zsibbadt és elfeledett részedet.
Töröld ki az álmot a szemedből, és üdvözöld a hajnalt.
Amikor valaki felébred, meglátja mindennek az igazi természetét, és egy vég nélküli tanulás és tapasztalás része és részese lesz.
Persze addig is az volt, csak nem tudott róla, és nem használta ezeket a felismeréseit és tudatosításait.
A felébredt állapotban azonban felfedezzük mindazt az evidenciát, ami mindig is ott szunnyadt bennünk.
Az identitásunk nagy részét szüleink, tanáraink, barátaink formálják. Ez az a "láthatatlan bizottság", mely minden döntésünknél ott ül a hátunk mögött, és "beleszól" abba, hogy mit tegyünk és ne tegyünk. Aztán van egy saját magunkról alkotott kép is, amelyet úgy alakítunk, hogy az másoknak is megfeleljen, hogy mások azt higgyék rólunk, amit szeretnénk, hogy higgyenek.
Úgy hordjuk magunkon ezt a képet, mint valami referenciát arra nézve, hogy kinek és milyennek akarjuk tartani magunkat, még ha belül nem is vagyunk olyanok.
Többnyire ennek a képnek az alakítgatásán dolgozunk, ez köti le a teljes figyelmünket, ebbe vetítjük bele és sugározzuk ki a vágyainkat, álmainkat, de a félelmeinket, gondjainkat és a problémáinkat is.
A felszín alatt azonban egy hatalmas, mély kút van. Ez az eredeti autentikus ÉN-ünk, az igazi Lény-egünk, melynek jelenlétét azonban elhomályosítja a kisebbik énünk folyamatos zajongása.
Mint egy hisztis kisgyerek úgy ontja ránk vélt vagy valós szükségleteinek követelésit.
Ez a hangos zavargás az oka emberi életünk legfőbb illúzióinak és tévedéseinek, délibábjainak és káprázatainak, a hamis én útvesztőinek.
Ha erre figyelünk, nem fogjuk észrevenni az igazi lény-egünket, és a felébredésünk nem történik meg.
Mielőtt felébrednénk a sokkal hatalmasabb és multidimenzionálisabb igazságokra, jó lenne, ha megtanulnánk saját energiáink kezelését; ha megtanulnánk az érzéseink és gondolataink tiszta és felelősségteljes kezelését, kifejezését. Hiszen ahogy felébredünk, megtapasztaljuk, hogy gondolataink és érzéseink azonnal és automatikusan cselekvéssé alakulhatnak, megvalósulhatnak.
Az éppen most folyó világméretű káosz közepette, egy új világ-mintát kellene létrehoznunk, egy sokkal fényesebb és mélyebb, teljeskörű megközelítését és megértését a mindennapi életünknek. Ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha benne maradunk a legbensőbb figyelem energiájában, és az intuíciónk, megérzéseink talaján cselekedve éljük az életünket.
Idézd meg és kérd lelked isteni jelenlétét, azzal a szándékkal, hogy felhozhasd a mélyből az eltemetett emlékeket, minden gáttal és akadállyal együtt, és azokat ebben a jelenlétben tudd megvizsgálni és meggyógyítani.
Kérj olyan erőt, melynek segítségével többé nem felejted el az igazi énedet, és mindig teljes bizonyossággal tudsz onnan belülről cselekedni és sugározni.
A FELÉBREDÉS angyala töltse meg az előtted álló hónapot és a lelkedet fénnyel, szeretettel, bizonyossággal, belső erővel.
Ha májusban az Egyszerűség Angyalával dolgoztál, akkor szánj most néhány percet arra, hogy megköszönd a jelenlétét és elengedd az útjára.
Kathy Tyler nyomán Bors Mária
|